Elysium Fénytesti Áthangolás- a Fájdalomtest lebontásának misztériuma
"30 éves terápiás munkánk és szellemi utunk során, a könyveinkben és számos meditációs CD-nkben foglalkoztunk már azzal a kérdéssel, hogyan is működnek a félelmek és hogyan születik a fájdalom, s legfőképpen, hogy hogyan is szomatizálódnak, vagyis jelennek meg fizikai fájdalmakként a különböző lelki folyamatok, érzelmi traumák és hitrendszeri minták.
Mindezen tudást és tapasztalást egyesíti az általunk megalkotott ©Elysium Fénytesti Áthangolás csodálatos és egészen egyedülálló misztériuma, amely 2019 januárjában indult útjára, hogy azután nagyon sokak számára nyújthasson segítséget.
Az ©Elysium Fénytesti Áthangolás tudása és nagyon pontosan körvonalazott metódusa egy olyan szellemi közösségtől származik, akik a kezdetektől fogva Antares csillagának 7. dimenziós világához kapcsolódva működtek, és minden olyan helyzetben segítséget nyújtottak és nyújtanak ma is, ahol valamilyen drámai kataklizma, kollektív pusztulás kapcsán lélekmentésre és lélekgyógyításra volt és van szükség galaktikus szinten és akár a különböző bolygók életterében. Elysium Papnőinek és Elysium Gyógyító Közösségének legfőbb beavatója és tanítója nem más, mint Sophia, a gyógyítás mennyei királynője, aki bámulatos tudással és bölcsességgel rendelkezik a gyógyítás minden szintje kapcsán pontosan ismerve a fájdalom és szenvedés koreográfiáját és működési mechanizmusait. Sophiától kaptuk e misztérium gyógyító kulcsát és alapelveit.
Ugyanakkor mély meghatottsággal kapcsolódtunk és egyben fogadtuk a megindítóan tiszta, mély szeretettel és együttérzéssel áthatott tanításokat Almitra-Mária Magdolnától is, aki Elysium közösségének küldöttségében dolgozott Lemúrián és gyógyított 2000 évvel ezelőtti életében is. Továbbá azt is tudjuk, hogy az Elysium Fénytesti Áthangolás misztériuma egyesíti a Plejádokbeli Alcyone, Taygeta, Maya és Elektra csillagainak gyógyító bölcsességét is, melyekről részletesen írtunk a Csillag-Sorsok című könyvünkben.
Az ©Elysium Fénytesti Áthangolás egy olyan komplex érintéssorozat egymásra épülő rendszere, amely különböző ún. oldás-kulcsokat működtet a fizikai test, az étertest, az érzelem-test és a mentál-test szintjén. Vagyis e speciális és egészen varázslatos módon működő érintés kombinációk közvetítése révén az általunk képzett koordinátoraink segítenek kioldani a különböző fájdalmak és félelmek hátterében lévő energetikai mintázatokat fizikai, érzelmi és gondolati szinten is. Olyan sajátos kapukat nyitunk a test és az aura különböző rétegeiben, amelyeken át kiszabadíthatók és kivezethetők a testi és lelki szenvedést okozó fájdalom-, és félelemtöltések, miközben számos felismerés érkezhet mindezek tényleges gyökeréről és okairól.
Fontos tudni, hogy ha valamilyen érzelmi teher, krónikus stressz, lelkileg megterhelő szituáció huzamosabb ideig fennáll, sőt működik egy olyan energetikai szabály, hogy ha legalább 3 hónapig fennáll, akkor egy fix energetikai mintázatot alakít ki az auránkban, vagyis az ún. morfogenetikus mezőnkben. Akkor is kialakulhat egy határozott körvonalú és szinte tapintható stabil energetikai formáció a személyes erőterünkben, ha egy elementáris erejű, drámai akut helyzetet kell átélnünk, például egy váratlan veszteség, feldolgozhatatlan csalódás vagy akár anyagi összeomlás következtében.
Az ezekből az ismétlődő vagy nagy erejű történésekből megformálódó energetikai mintázat olyan, mintha egy szinte önálló elemi tudatossággal, saját belső programmal rendelkező elementál lenne, amely mindig csak ugyanazokat az elemeket futtatja le bennünk. Ez az oka annak, hogy nagyon sokszor a krónikus fizikai fájdalmaink mindig ugyanazon koreográfia mentén térnek vissza, szinte óramű pontossággal bekapcsolva. Ez áll annak a hátterében is, hogy a szorongásainkban ugyanazok az érzések, gondolatok és akár rémképek térnek vissza. Ezért futnak ismerős belső körök mentén a pánikbetegek félelmekkel áthatott és különböző fizikai tüneteket is felsorakoztató rohamai. Ez a mechanizmus áll a függőségek és szenvedélybetegségek hátterében is. Sőt ezért ismétlődnek hasonló párbeszédkörök mentén a családi viták is. Lehetséges, hogy ezért nem tudunk ténylegesen kilépni a régi hibáinkból, és akaratlanul is felsorakoztatjuk a jól ismert lépéseket, amelyek persze ugyanabba a zsákutcába vezetnek.
Az ©Elysium Fénytesti Áthangolás azonban egy óriási erejű titkot tárt fel, és átadásra kerültek azok az oldás-kulcsok, amelyek segítségével végre lebonthatók ezek a már fixálódott és visszatérő testi vagy lelki szenvedéseket okozó energiamintázatok, vagyis amelyek által kivezethetők, és akár teljességgel és véglegesen eliminálhatók a fájdalom-, és félelem-elementálok az auránkból. Hiszünk abban, hogy az is nagy segítség lehet, hogy az áthangolás menete közben érkezhetnek olyan felismerések, amelyek mentén megláthatjuk e belső körök és automatizmusok koreográfiáját, gyökerét, és megérleljük a lelkünket a tudatos elengedés mozzanatára, amely záloga lehet annak, hogy ezek a problémáink soha ne térjenek már vissza, és így képesekké váljunk a tényleges és tartós változásra.
Szívből kívánjuk, hogy hozzon ez a misztérium mély és átható közérzet javulást nagyon sokak életében! De természetesen azt most is el kell mondanunk, hogy ez egy alternatív módszer, amely nem helyettesíti a szakorvosi diagnosztikát és ellátást. "
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
(Forrás: https://csillagnemzetsegek.hu/therapy/elysium-fenytesti-athangolas-fajdalom-test-lebontasa/)